Kérdőívek oldalak

Kérdőívek oldalak

Mindig újabb és újabb módokat keresünk arra, hogy hogyan szerezzünk gyorsan egy kis pénzt. Akár rendelkezel állandó bevételforrással, akár nem, az soha nem okoz gondot, ha egy kis extra zsebpénzt szerezhetsz. Az alábbiakban a fizetett kérdőíves oldalak által kínált felmérésekre fogunk koncentrálni, ugyanis ez mindenki számára elérhető. Csupán időre, türelemre és arra van szükség, hogy ismerjük, mely oldalak megbízhatóak, hova érdemes regisztrálni. Most pedig pontosan ennek a tudásnak az átadásában fogok segíteni neked.

Szó szerint több száz, sőt, elképzelhető, hogy több ezer fizetett kérdőíveket kínáló oldalt találhatunk az interneten, így igen nehéz ráakadni azokra, amik valódi, megbízható fizetett kérdőíves oldalak.

Mit, hogyan, miért éppen a fizetett kérdőívek?

Soha nem árt birtokában lenni az olyan információnak, mint például hogy a fizetett kérdőíves oldalak MIÉRT is léteznek. Ha ismerjük erre a kérdésre a választ, akkor nyugodt szívvel beregisztrálhatunk az ilyen oldalakra, kitölthetjük a kérdőíveket, és mindeközben tudjuk, hogy ezt miért is tesszük, illetve hogy miért kapunk ezért pénzt.

A nagyobb cégek pénzt költenek arra (tehát pénzt adnak NEKED), hogy kutatás céljából felméréseket végezzenek, így választ kapva arra, hogy milyen piacot érdemes megcélozniuk. Ily módon egy adott cég megtudhatja, hogy mire koncentráljon, így sikerre tudja vinni termékeit és profitot képes generálni.

Hogyan szúrd ki a csaló kérdőíves oldalakat

Az első lépés az, hogy birtokában légy bizonyos alapinformációknak, így meg tudod állapítani majd, hogy mely fizetett kérdőíves weboldalak NEM megbízhatók.

Kérdőívek oldalak

Nézz utána

A legegyszerűbb módja annak, hogy kiderítsd, vajon egy adott fizetett felméréseket kínáló oldal valódi-e vagy sem, hogy utánanézel, más felhasználók mit mondanak róla. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha valaki kipróbált egy oldalt és kiderült, hogy átverésről van szó, akkor minden bizonnyal erről ki is fejti a véleményét az interneten. Rákereshetsz az egy adott fizetett kérdőíves oldalról írt véleményekre, ami általában fényt derít arra, hogy az oldal valódi-e, sőt, akár az is kiderülhet, hogy az egyik legjobb véleménykutató oldalról van szó.

Fizess, hogy kifizessenek?

Az egyik leginkább árulkodó jele annak, hogy nem egy valódi oldalt látogattál meg az, hogy regisztrációs vagy tagsági díjat kérnek tőled. Nem sok értelme lenne annak, hogy a felmérések ingyenesek, neked viszont fizetned kell a kitöltésükhöz.

Ki is fizet a kérdőívekért?

Ha egy cég a nagyobb cél vagy profit érdekében szeretne információt szerezni, akkor valószínűleg könnyen találsz róla információt. Tehát ha egy fizetett kérdőíves oldalon vagy és nem tudod kideríteni, hogy KI készíti a felmérést, akkor valószínűleg csaló oldalra akadtál.

Túl sokat, túl gyorsan

Ha a megérzéseid azt sugallják, hogy egy ajánlat túl szép, hogy igaz legyen, akkor valószínűleg érdemes hallgatni a megérzéseidre. Számos csaló oldal ígér olyan dolgokat, amik túl könnyen teljesíthetőnek tűnnek. Ha ilyet látsz, akkor általában valami égbekiáltó hazugsággal kerültél szembe. Ilyenkor tanácsos tovább keresgélni.

Valódi fizetett kérdőívek!

Jópár különböző típusú felmérés létezik, ezért mindig érdemes tudni, hogy mivel is van dolgod. Ez azért is hasznos, mert így megtudhatod, hogy melyik fajta felmérés való leginkább neked az alapján, hogy mik az elvárásaid.

Napi rendszerességű

Léteznek nem kötelező jellegű, napi kérdőívek, melyeket inkább egyfajta nyereményjátékhoz lehetne hasonlítani. Például a mysurvey nyereményjátékaiban egy-egy egyszerű kérdésre adott válasszal tudunk részt venni. Itt ugyan nem szerezhetünk pénzt, viszont beválthatjuk a szerzett pontjainkat, illetve különböző ajándékokat kaphatunk.
Kérdőívek oldalak

Ingyenes termékminták

Készpénz helyett számos cég a kérdőívei kitöltéséért ingyenes termékmintákkal ajándékozza meg ügyfeleit. A nutrish ingyen macskaeledelt kínál minden egyes kérdőív kitöltése után… Az Axe ingyenes dezodorminták szerzésére ad lehetőséget… és így tovább. Rákereshetsz a számodra szimpatikus dolgokra és megpróbálhatsz ingyenes termékmintákat szerezni azokból.

Mobilalkalmazások

Ezek érthető okok miatt nem fizetnek olyan sokat, ugyanis az ötlet még viszonylag új, viszont nagy előnye, hogy bármikor, bárhol elérhető.

  • A Google play segítségével Google play számládat gyarapíthatod véleményed kifejezésével.
  • A Pinion alkalmazásban jutalmakat, pontokat, és igen, akár még pénzt is gyűjthetsz azáltal, hogy fotókat készítesz, illetve különféle dolgokról írsz véleményt, mindezt akár útközben.
  • Az Appcasher új alkalmazások letöltéséért és kipróbálásáért jutalmakkal vagy pénzzel jutalmaz téged.

A hagyományos út

Aztán persze ott vannak a régi, megszokott kérdőíves weboldalak. Itt annyi a teendőd, hogy regisztrálsz az adott oldalra, kitöltesz számos felmérést, majd szép lassan gyarapítod a pénztárcádat.

A létező legjobb fizetett felméréseket kínáló oldalak

Ahogy azt korábban is említettük, ezernyi lehetőség közül választhatsz, ezért következzen egy néhány amivel biztosan el tudsz majd indulni. Az alábbi oldalak mind valódi, működő lehetőségek, számos ember használja őket, illetve rengeteg véleményt találhatunk ezekkel kapcsolatban, melyek mind azt bizonyítják, hogy valós oldalakról van szó.

A legtöbb kérdőíves oldal a tényleges felmérés kezdete előtt egy rövid beugró kérdőív kitöltését kéri a felhasználóktól, melyből kiderül, hogy megfelelsz-e a kérdőív követelményeinek.

IPSOS i-say

Ez a legismertebb és legtöbb ember által használt fizetett kérdőíves oldal amit az interneten találhatunk. Minden kétséget kizáróan egy valódi oldalról beszélhetünk, mely minden probléma nélkül ki is fizeti a felhasználóit. Pontalapú jutalomrendszert használ az oldal, melyben minden 100 pont után kapsz 1 dollárt. Emellett rövid szavazásokat is találhatunk az oldalon, melyeknek kitöltése igen rövid időt vesz igénybe, viszont ezek révén részt vehetünk különböző nyereményjátékokban, melyekkel nagyobb nyereményeket is szerezhetünk.

Yougov

Ez az egyik legrégebbi valós fizetett kérdőívekkel foglalkozó cég. Mivel elég válogatósak azzal kapcsolatban, hogy kik vesznek részt a felméréseikben, ezért az előzetes kérdőívek kitöltése egy kicsit frusztráló lehet, viszont amint bekerülsz, azt láthatod majd, hogy számos különféle kérdőív közül választhatsz a rendszerben. Az az érdekes a Vindale-lel kapcsolatban, hogy itt valóban változatos kérdőíveket tölthetünk ki. Akár azzal is kereshetünk pénzt, hogy videókat nézünk, vagy hogy e-maileket kapunk. A szerezhető összegek is egészen kedvezőek.
Kérdőívek oldalak

Valued Opinions

Ez egy viszonylag új véleménykutató oldal, ami remek jutalmakat biztosít a felmérések kitöltéséért cserébe. A Valued Opinions kérdőíveinek kitöltéséért pénzt és pontokat kaphatunk. A fizetett felmérésekre e-mailen keresztül kapunk felkéréseket, a pénzünket pedig Paypal-en keresztül válthatjuk ki.

Toluna

A Toluna az egyik legnagyobb fizetett kérdőíves oldal, a cég több, mint 45 országban működik jelenleg.  Természetesen díjmentesen regisztrálhatunk az oldalra, és amint elkészültünk a regisztrációval, már ki is tölthetjük az első fizetett kérdőívet. A felmérésekben való részvételért cserébe jutalmat is kapunk, méghozzá Toluna pontok formájában. A szerzett pontjainkat beválthatjuk nyereményjáték sorsjegyekre, utazásra, technikai kütyükre, vagy akár pénzre is, amit Paypal számlánkra kapunk meg.

My Survey

Már korábban a napi rövid felmérések kapcsán említettük a My Survey-t, azonban megérdemel még egy említést, lévén, hogy ez az egyik legjobb ma elérhető fizetett felméréses oldal, ami garantáltan működik, illetve amiatt is, hogy számos különböző kérdőívet kitölthetünk ennek keretében. Több különféle fizetési opciót is biztosít az oldal, valamint többféle jutalmat, és a kérdőívek is változatosak, így ez az oldal nem ebből a szempontból nem olyan unalmas, mint a legtöbb fizetett kérdőíves oldal.

GlobalTest Market

Ami miatt egyedi a Global Test Market, az az, hogy itt nem szükséges előzetes kérdőívet kitöltenünk. Csupán annyi a teendőd, hogy regisztrálj, és már indulhat is a felmérések kitöltése. A kérdőívek több különböző termékkel kapcsolatban kíváncsiak a véleményedre, ami azt jelenti, hogy a felméréseket kezdeményező cégek általában jó pénzt fizetnek nekünk azok kitöltéséért.
Kérdőívek oldalak

Egy tipp a valódi fizetett kérdőívek világából

Ez csak egy néhány példa volt arra, hogy milyen belemártani a lábadat a valódi fizetett kérdőívek óceánjába. Ez egy kényelmes megoldás a pénzszerzésre és nem is kerül túl sok gondolkodásba vagy erőfeszítésbe. Ha kitartóan részt veszel egy adott oldal felméréseiben, akkor egész jó bevételt teremthetsz magadnak.

Ne tétovázz tovább! A fizetett kérdőívek kitöltése egyszerű és kényelmes módja annak, hogy egy kis plusz bevételre tegyél szert. Emellett figyelj a lehetséges buktatókra is: a valódi fizetett kérdőíves weboldalak nem kérnek felhasználóiktól hitelkártyaadatokat vagy különféle díjakat azért, hogy azok pénzt szerezhessenek. Ha ezeket észben tartod, akkor semmi sem okozhat gondot a pénzkeresésben!